A San Antonio Spurs megmutatta, hogy Victor Wembanyama hiányában sem omlik össze: 120–108-ra nyert Portlandben, ezzel 2–1-re átvette a vezetést a párharcban a Trail Blazers ellen. A meccs hőse Stephon Castle volt, aki 33 ponttal zárt, és akkor lépett elő, amikor a Spursnek a legnagyobb szüksége volt rá.
Ez a győzelem azért is szólt nagyot, mert a Spurs nem kényelmes helyzetből nyert. A csapat a harmadik negyedben még 15 pontos hátrányban volt, innen fordított, ráadásul úgy, hogy Wembanyama agyrázkódás miatti protokoll miatt nem játszhatott. San Antonio végül a harmadik negyed végétől teljesen átírta a meccs ritmusát, és egy erős védekezési, lepattanózási szakaszra építve ráült az összecsapásra.
Castle most már nem mellékszereplő, hanem vezér
A Spurs fiatalja nem egyszerűen jó meccset játszott, hanem vezérszerepet vállalt. A 33 pont önmagában is komoly szám playoff-helyzetben, de igazán az emeli ki a teljesítményét, hogy Wembanyama nélkül neki kellett arcot adnia a csapatnak. Amikor egy ilyen párharcban kiesik a legnagyobb sztár, mindig az a kérdés, ki meri magára húzni a meccset. Portlandben a válasz egyértelmű volt: Stephon Castle.
Castle mögött ráadásul nem maradt magára a Spurs. Dylan Harper karriercsúcsot jelentő dupla duplával, 27 ponttal és 10 lepattanóval szállt be, és különösen a második félidőben adott nagy lökést a csapatnak. Ez azért fontos, mert a San Antonio most nem egyetlen extra egyéni villanásból élt meg, hanem valódi csapatteljesítménnyel fordított. Ez a playoffban mindig sokat ér.
A harmadik negyedben fordult meg minden
A mérkőzés egyik kulcsa az volt, hogy a Spurs nem tört meg a nagy hátrányban. Portland a harmadik negyedben még kontrollálta a meccset, de San Antonio innen indított el egy komoly felzárkózást, és a negyed végére már 88–87-re vezetett. Ez a szakasz törte meg igazán a Blazers ritmusát, és innen már a Spurs játszott magabiztosabban.
A fordítás mögött nemcsak a támadások javulása állt, hanem az is, hogy a Spurs keményebben, fizikálisabban kezdett védekezni. A Reuters beszámolója szerint a csapaton belül is ezt emelték ki a meccs után: nagyobb agresszivitással és jobb lepattanózással sikerült kifordítani a találkozót. Az ilyen váltások a rájátszásban gyakran többet számítanak, mint bármilyen előre megrajzolt taktika.
Portland megint közel volt, de nem tudta lezárni
A Trail Blazers oldaláról ez fájó vereség lehet, mert sokáig úgy tűnt, hogy kézben tartják a meccset. Jrue Holiday 29 ponttal vezette a hazaiakat, és a csapat első félideje kifejezetten jól nézett ki, de a fordulás után egyre kevésbé tudott reagálni a Spurs nyomására. Amikor pedig San Antonio átvette a meccs energiáját, Portland már nem tudott újra magasabb sebességbe kapcsolni.
Ez a párharc most azért lett különösen érdekes, mert a Spurs úgy került előnybe, hogy közben a legnagyobb nevét nélkülözte. Egy 2–1-es állás önmagában még nem dönt el semmit, de lélektanilag sokat ér, ha egy csapat idegenben, hátrányból fordít, és közben azt üzeni: a rendszer nem omlik össze egyetlen hiányzótól sem. Ez most San Antonio egyik legnagyobb nyeresége lehet a puszta eredményen túl is. Ez már következtetés a meccs alakulásából és a párharc állásából.
Wembanyama hiánya most még erősebbé tette a sztorit
Magyar szemmel ez a történet azért is erős, mert Wembanyama neve önmagában húzza a figyelmet, de most pont az tette különlegessé az estét, hogy nélküle tudott nyerni a Spurs. Az ilyen meccsek szoktak valódi önbizalmat adni egy fiatal csapatnak: amikor nem a papírforma, hanem a belső tartás dönti el a végkimenetelt. A Spurs most pontosan ezt mutatta meg Portlandben. Ez következtetés a meccs kontextusából és a Reuters összefoglalójából.
A következő meccset vasárnap rendezik, szintén Portlandben, vagyis a Spurs előtt ott a lehetőség, hogy még nagyobb nyomást tegyen a Blazersre. A kérdés már nemcsak az, hogy Wembanyama visszatérhet-e hamarosan, hanem az is, hogy a Castle–Harper tengely tudja-e továbbvinni azt a lendületet, amellyel most előnybe lökte a San Antoniót.
