Az utolsó magyar futballolimpikonok egyike Belgiumba folytatja pályafutását

Mátyus János az 1990-es és 2000-es évek magyar labdarúgás egyik meghatározó alakja volt, aki mind védőként, mind vezetőedzőként letette névjegyét.

A győri születésű Mátyus pályafutása a Kispest-Honvédban indult, ahol hamar alapemberré vált. 1996-ban, a kispesti időszaka alatt, tagja volt az atlantai nyári olimpiai játékokon szereplő magyar labdarúgó-válogatottnak. A tornán a magyar csapat a csoportkörben búcsúzott Nigéria, Brazília és Japán ellen.

Pályája csúcsán a Ferencváros védelmét erősítette 1998 és 2000 között, majd egy második alkalommal 2007-ben. A zöld-fehéreknél töltött első időszakában jelentős sikereket ért el: a csapattal magyar bajnoki címet nyert a 1998/99-es szezonban, és ugyanebben az évadban a Magyar Kupa döntőjébe is eljutottak. A Fradiban 7 gólt szerzett a bajnoki mérkőzéseken.

Nemzetközi karrierje során megfordult a német Bundesligában az Energie Cottbus színeiben, majd Skóciában a Hibernian FC-ben, végül Ausztriában az Admira Wackernél is légióskodott. Hazatérése után a Győri ETO és a Tatabánya csapatait segítette.

A felnőtt válogatottban 1998 és 2002 között 34 alkalommal lépett pályára, és védő létére 3 gólt is szerzett. Harciassága, kiváló fejjátéka és megalkuvást nem ismerő stílusa miatt a szurkolók és a szakma is elismerte. Összesen 348 bajnoki mérkőzésen szerepelt négy ország bajnokságában, mielőtt 2010-ben visszavonult az aktív játéktól.

Edzői pályafutását közvetlenül visszavonulása után a REAC-nál kezdte, ahol vezetőedzőként és szakmai vezetőként is tevékenykedett. Ezt követte a Lombard Pápa, majd karrierje egyik legsikeresebb időszaka Nyíregyházán, ahol 2014 és 2016 között irányította a csapatot. Dolgozott a Haladás kispadján is, ahol nehéz helyzetben vette át az irányítást, mégis stabilizálta az együttest.

A 2020-as években folytatta vándorútját: a Budafoki MTE-t a Magyar Kupa döntőjéig vezette, ami edzői pályája egyik legnagyobb fegyverténye.

Friss hír vele kapcsolatba, hogy a belga másodosztályban szereplő Royal Olympyc Club Charleroi Vezetőedzője lett.

Kép beszerzése: gettyimages.com | Engedély adatai Készítő: Mike Egerton – EMPICS | Forrás: PA Images via Getty Images Szerzői jog: EMPICS Sport