Mattéo Guendouzi pályafutása a modern labdarúgás egyik dinamikus, ám megosztó karrierútja (fordulatokban gazdag film készülhetne az életéből).
Az 1999. április 14-én, Poissy-ban született középpályás nemcsak technikai képzettségével és fáradhatatlan munkabírásával, hanem tüzes temperamentumával is felhívta magára a figyelmet a világ legnevesebb bajnokságaiban. Guendouzi mindössze hatévesen kezdett el futballozni a PSG akadémiáján, ahol kilenc évet töltött. 2014-ben azonban úgy döntött, hogy a több játéklehetőség reményében a Lorient csapatához igazol. Itt mutatkozott be a felnőttek között 2016-ban, és bár a csapat kiesett az élvonalból, a másodosztályban Guendouzi játéka annyira meggyőző volt, hogy Európa nagyklubjai is felfigyeltek rá.
2018 nyarán az Arsenal mindössze 7 millió fontért szerződtette. Unai Emery irányítása alatt azonnal alapemberré vált; bozontos hajával és agresszív stílusával a szurkolók kedvencévé vált. Azonban Mikel Arteta érkezése után a viszonya megromlott a vezetőséggel, különösen egy Brighton elleni incidens után, ahol fojtogatta Neal Maupay-t. Ez a fegyelmi kihágás végül londoni karrierje végét jelentette, és kölcsönadták a Hertha BSC-nek, majd a Marseille-nek.
Az Olympique Marseille csapatában Guendouzi újjászületett. A francia kikötőváros szenvedélyes közege tökéletesen passzolt a stílusához, és itt vált stabil válogatott kerettaggá is. 2023 nyarán az olasz SS Lazio vette kölcsön, majd később végleg megvásárolták. Rómában Maurizio Sarri és Igor Tudor alatt is kulcsemberré vált, intelligens helyezkedésével és a középpálya motorjaként nyújtott teljesítményével az olasz bajnokság egyik legmegbízhatóbb középpályása lett.
A francia válogatottal 2021-ben Nemzetek Ligáját nyert, és tagja volt a 2022-es világbajnoki ezüstérmes keretnek is. Didier Deschamps és Sarri is rendszeresen számít rá mégis úgy fest elhagyja London egykori rosszfiúja az örökvárost és Isztambulban nyit új fejezetet a karrierjében. A Fenerbahce és a Lazio már megegyezett (28 millió euró fix összeg és 4 millió bónusz) és Guendouzi gépe is leszállt már a török repülőtéren. Egy orvosi vizsgálatra van ez a transzfer a megvalósulástól.
A Lazio már a helyettest is kinézte: a 23 éves holland Kenneth Taylorra pályázik. Az Ajaxszal már a végső fázisban van a megállapodás: 18 millió bónuszokkal együtt. A középpályásnak 2 millió eurós fizetést kínálnak egy négyéves szerződés keretében. Sarri örül a Taylor-opciónak. De nem hagyták el a 22 éves Giovanni Fabbian nyomát sem.














