Az 1940-es években Nagyvárad volt az erdélyi régió futballnagyhatalma. A klub a modern történelem legviharosabb évtizedében öt éven belül nyerte meg a magyar és a román bajnokságot.
A nagyváradi futballcsapat történetét sajnálatos módon meghatározta a XX. század első évtizedeinek vihara. A klubnak az első éveit követően elúszott a lehetősége, hogy a magyar élvonalban szerepeljen, majd a trianoni döntést követően a román ligában volt kénytelen szerepelni. Az 1940-es években, aztán amikor visszacsatolták az észak-erdélyi területeket hazánkhoz, a Nagyvárad lett Magyarország legjobb csapata. A történet azonban sajnos nem itt fejeződött be.
A Nagyváradi Atlétikai Clubot 1910. május 25-én alapították a 90 százalékban magyarok lakta településen. A csapat júliusban már első mérkőzését is lejátszotta, amelyen a Kolozsvárral mérkőzött. Az erdélyi gárda két évvel később már a régió egyik legjobb csapatának számított, valamint részt vett egy angliai túrán is, hogy a játékosok a futball őshazájában tanulják el a sportág fortélyait. A NAC 1913-ban 25 győzelmének köszönhetően megnyerte a területi bajnokságot és így feljutott a magyar élvonalba. A debütálásra azonban nem kerülhetett sor, mivel kitört az első világháború. A bajnokság évekig szünetelt, így arra, hogy a nagyváradiak a hazai legmagasabb szinten játszhassanak, évtizedeket kellett várniuk.
A trianoni béke értelmében Nagyváradot is Romániához csatolták, és így hiába alkották a csapat gerincét magyar játékosok, annak a csapatnak is a román bajnokságban kellett indulnia, amelynek stadionja alig 12 kilométerre a magyar határtól fekszik. 1934-ig területi bajnokságokat játszottak Romániában, a nagyváradiak rögtön az első két évükben megnyerték az erdélyi területi ligát, majd a kieséses rendszerű bajnokságban szerepelhettek. Első idényükben (1923/24) rögtön ezüstérmet szereztek, míg egy évvel később a negyeddöntő jelentette számukra a végállomást. A csapat legjobb játékosa ebben az időszakban Berkessy Elemér volt, aki pályafutása során a Barcelonában is megfordult, valamint később az angol élvonalban (első külföldi szakemberként) edzősködött.
A NAC 1933-ban újra megnyerte divízióját és ennek köszönhetően két szezonnal később feljutott az átszervezett élvonalba. Rögtön az 1934/35-es idényben jött az újabb nagy siker, amikor az erdélyi gárda ezüstéremig menetelt a bajnokságban. Ebben az időszakban a román válogatottat is meghatározta a Nagyvárad: Glanzmann Ede, Kovács I Miklós, Rónay Ferenc, Bodola Gyula, Kocsis Elemér egyaránt szerepeltek olimpián vagy világbajnokságon nagyváradiként. Rónay 1936-ban vonult vissza, ezt követően 11 évig ő volt a csapat vezetőedzője. A csapat legnagyobb sztárjának Bodola számított, akit azonban el kellett adni a klub nehéz anyagi helyzete miatt és ez negatív hatással volt a szereplésre is. Az 1937/38-as idényben a román bajnokságot megint két csoportra osztották és mivel a nagyváradiak a hetedik helyen végeztek a saját divíziójukban, így kiestek az élvonalból. A NAC két évet töltött a másodosztályban, amikor a történelem ismét beleszólt a klub sorsának alakulásába.
1940-ben született meg a második bécsi döntés, amely kimondta, hogy az észak-erdélyi területeket visszacsatolják Magyarországhoz. A Nagyvárad 1941-ben megnyerte az erdélyi területi bajnokságot, és ennek köszönhetően feljutott a magyar élvonalba. A gárda az első szezonjában már meg-megvillantotta oroszlánkörmeit és az ötödik helyen végzett. Ezt a kiváló eredményt az 1942/43-as idényben tovább sikerült javítani és a nagyváradiakat már csak a csepeli Weisz Manfréd FC előzte meg. A csapat célja a következő szezonra már egyértelműen a bajnokság megnyerése volt.
Az 1943/44-es idényre aztán összeállt a magyar futball történetének egyik legkiválóbb csapata. Olyan játékosok álltak Rónay Ferenc rendelkezésére, a kiemelkedő játékintelligenciával rendelkező Sárvári Ferenc, az ifjú védő Lóránt Gyula a fiatal kora ellenére is érett teljesítményre képes Barna János, a gólerős Kovács János, és a visszatérő Bodola Gyula.
A nagyváradiak rögtön egy 5-2-es szolnoki győzelemmel a bajnokság élére álltak, majd 4-1-re legyőzték a nagy rivális Kolozsvárt is, majd a Vasast és a címvédő Csepelt is felülmúlták. Újpesten ugyan becsúszott egy vereség, de ezt követően az erdélyi gárda produkált egy nyolcmeccses győzelmi szériát és toronymagasan a tabella élén állt. A Kispest elleni mérkőzés abból a szempontból számít futballtörténelminek, hogy az ellenfél soraiban egy 16 éves fiatalember, bizonyos Puskás Ferenc ekkor debütált az élvonalban. Az őszt nem sikerült jól zárni, előbb a Ferencváros majd a Diósgyőr is felülmúlta Bodoláékat, ám féltávnál így is egyértelmű volt, hogy melyik a legjobb csapat Magyarországon.
Tavasszal ismét sorra nyerték a mérkőzéseket a nagyváradiak, akik egy hetes győzelmi szériával indították a második félévüket. A legnagyobb fegyvertényt a csepeliek 3-1-es legyőzése jelentette idegenben. A következő játéknapokon ugyan egy-két gyengébb eredményt is produkált a csapat, de a riválisok botlásainak köszönhetően nem tudtak közelebb kerülni hozzájuk. A nagyváradiak már bajnokként várhatták a 28. fordulót, amelyben a második helyért csatázó Ferencvárossal mérkőztek és az erdélyi zöld-fehérek 5-1-re verték a budapesti zöld-fehéreket. Az utolsó mérkőzés aztán bajnokhoz méltó gálaelőadással zárult, miután a BKV Előre ellen 9-2-re nyert a csapat.
Nem lehetett kérdés, hogy megérdemelten került Erdélybe a bajnoki cím és a Nagyváradi AC jogosan nyerte meg első vidéki csapatként a labdarúgó élvonal küzdelmeit. A nagyváradi csapatnál ugyan az újpestiek több gólt lőttek (ez leginkább a gólkirály Zsengellér Gyula érdeme), de Vécsey Adolf kapuját messze a legkevesebbszer (36) tudták csak bevenni az ellenfelek. A félelmetes támadósorból az év játékosának is megválasztott Sárvári Ferenc 23, Bodola Gyula 15 alkalommal talált a kapuba. A Ferencváros előtt 13 ponttal végzett a csapat, korábban soha nem volt ekkora különbség az első és a második helyezett csapat között a hazai élvonalban.
Két győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az 1944/45-ös idényt a NAC, vagyis minden adva volt ahhoz, hogy az egyben tartott keretével újfent a bajnoki címért csatázhasson. A háború miatt azonban négy fordulót követően félbeszakadt az idény, amelyet soha nem játszottak le. Nagyváradot és az erdélyi területeket hamarosan visszacsatolták Romániához, és így a kor legjobb magyar futballcsapatának újfent egy idegen országban kellett játszania.
Amíg Nagyvárad Magyarországhoz tartozott a NAC-ból hatan szerepeltek a magyar válogatottban (Mészáros Ferenc, Pecsovszky József, Sárvári Ferenc, Bodola Gyula, Tóth Mátyás, Kovács János), de csak ketten Bodola és Tóth voltak azok, akik a háború után is a magyar nemzeti csapatot erősítették. Ónody Andor és Lóránt Gyula később mutatkoztak be a magyar válogatottban, Lórántból (aki ekkor még néha csatárt is játszott) később az Aranycsapat meghatározó hátvédje lett.
Vécsey Adolf 1952-ig védte a nagyváradi egyesület kapuját, amikor is a román labdarúgó-szövetség örökre eltiltotta, mert megütötte az őt provokáló Dinamo Bukarest-csatárt. Mészáros Ferenc a háborút követően Aradra igazolt, majd megfordult a Bragában is. Ónody Andor hazatelepült Magyarországra és a következő három évben a Ferencváros meghatározó játékosa lett. Pecsovszky József később szintén Aradra igazolt, de szerepelt a Steaua Bukarestben is, összesen 32 alkalommal ölthette fel a román válogatott mezét. A rutinos fedezet Juhász Gusztáv hamarosan átvette a vezetőedzői tisztséget a csapatnál. Deményi Rudolf a háború után Németországba emigrált, ahol az Ingolstadt játékos-edzője lett.
Lóránt Gyula a háború után megfordult Aradon, majd a Vasas és a Honvéd játékosaként az egyik legjobb magyar védő lett, 1954-ben világbajnoki ezüstérmes, két évvel korábban olimpiai bajnok volt, edzőként a Bayern Münchennél is megfordult. Sárvári Ferenc 1950-ig erősítette a Nagyváradot, így ő is román bajnoknak mondhatta magát, akárcsak Kovács János. A balszélső Tóth Mátyás hazatelepülve a Vasasban szerepelt a ’40-es évek végén. Simatoc Miklós 1947-ben elhagyta Romániát, még hat évig tartott a pályafutása és megfordult az Internazionaléban és a Barcelonában is. Barna János a csapat egyik legnagyobb tehetségeként igazolt Aradra, ám a „Doki” becenevű szélső tragikusan fiatalon (26 éves korában) elhunyt és így nem tudta befutni azt a karriert, aminek a lehetősége megvolt benne.
Bodola Gyula a klubtörténelem legjobb játékosaként nem tartott a román bajnokságba, hanem pályafutását az MTK-ban fejezte be, majd edzőként Szombathelyen, Pécsett, Salgótarjánban és Szolnokon is dolgozott. A román válogatottban 30 gólt szerzett 1939-ig, ezt a gólrekordját csak Gheorghe Haginak sikerült megdöntenie. Rónay Ferenc a csapat sikeredzője 1947-ben a román válogatott szövetségi kapitánya lett, majd többször megfordult a bukaresti Steaua és a Dinamo kispadján is. 1967-ben hunyt el.
A román bajnokságba visszatérő csapatot a következő években többször átnevezték, a klub szerepelt Clubul Sportiv Libertatea Oradea (Nagyváradi Szabadság) Intreprinderea Comunala Oradea (ICO), Progresul Oradea (Nagyváradi Haladás), Clubul Sportiv Oradea és Crișana Oradea néven is.A visszatérést követő két idényben a csapat a nyolcadik illetve a hatodik helyet szerezte meg a bajnokságban, ezért is volt meglepő az 1948/49-es idényben való szereplés. A nagyváradiak két győzelemmel nyitották az idényt, majd a kilencedik fordulóban átvették a vezetést a tabellán. A hetedik és a tizennyolcadik forduló között tíz győzelmet arattak, amivel lépéselőnybe kerültek a bukaresti csapatokkal szemben és végül magabiztosnak mondható ötpontos előnnyel nyerték meg a bajnokságot. Ez a csapat már nem a magyar bajnokokra épült, akik közül csak néhányan maradtak meg hírmondónak, hanem fiatal, főleg magyar származású játékosokra. A bajnokság gólkirálya Váczi György lett 24 találattal.
A címvédés nem sikerült a csapatnak, 1951-ben azonban a NAC (vagy románul ekkor ICO) a harmadik helyen végzett. Az élcsapat-státuszt azonban nem sikerült megtartani, annak ellenére sem, hogy a kupában 1955-ben döntőt játszott, 1956-ban pedig a végső győzelmet is megszerezte a gárda. A nagyváradiak folyamatosan ingáztak az első és másodosztály között a klubtörténelem utolsó 10 évében, végül a klub 1963-ban szűnt meg.
A nagyváradi futballélet ugyan aktív volt, ám a NAC örökébe csak 2017-ben lépett egy csapat, amely a hamvából föltámasztott egyesület jogutódja lett. A ClubAtletic Oradea, vagyis a Nagyváradi AC jelenleg a román negyedosztályban szerepel. A csapat a hazai mérkőzéseit a Bodola Gyula Stadionban játssza. Ezzel a gesztussal emlékezve minden idők egyik legjobb erdélyi magyar labdarúgójára és a nagyváradi futball legsikeresebb időszakára, amikor egy a történelem által sújtott klub vitathatatlanul a régió egyik, ha nem a legnagyszerűbb csapata volt.
A Nagyváradi AC 1943/44-es magyar bajnokságot nyert csapatának kerete:
Vécsey Adolf (30) – Mészáros Ferenc (30), Ónody I Andor (29) – Perényi József (22), Juhász Gusztáv (26), Deményi Rudolf (29) – Lóránt Gyula (25), Barna János (20), Sárvári Ferenc (30), Bodola Gyula (30), Tóth III Mátyás (30).
Játszott még: Kovács II János (12), Szegedi Miklós (12), Ferenczi Antal (3), Csapó György (2). Edző: Rónay Ferenc
