Labdarúgó NB I: elhalasztaná hétvégi mérkőzését az MTK Budapest

Elhalasztaná a Haladás elleni mérkőzését az MTK, mert a kék-fehérek keretében több labdarúgó is gyomorbántalmakkal küzd. 

Kép forrása: mtkbudapest.hu

Hivatalos oldalán tette közzé az MTK Budapest, hogy a csapat jelentős része gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott, így a hétvégi Haladás–MTK összecsapás elhalasztását kéri az szövetségtől. A közlemény szerint már az utánpótlás-játékosokat is elérte a fertőzés, így a továbbterjedés veszélye is fennáll.

A debreceni bajnoki mérkőzés másnapján csapatunk egyik játékosa rosszul érezte magát, lázzal, hasmenéssel, hányással és végtagfájdalmakkal küszködött. Azonnali kezelést kapott, így két napon belül jobban is lett, viszont hétfőtől kezdve sorra, egymás után több játékosnál is hasonló –  gyomor bélhuruttal járó vírusinfekcióból fakadó – tünetek léptek fel. Mindenki megkapta a megfelelő terápiát, akadt, akinél antibiotikumos kezelésre is szükség volt. A keret jelentős része legyengült állapotban van, egyrészt a vírusos betegség miatt, másrészt mert az edzéseken értelemszerűen nem tudtak részt venni a hét közepéig. Mindent megtettünk azért, hogy a játékosok minél jobb állapotba kerüljenek, és hogy megakadályozzuk a továbbfertőződéseket, de utóbbi ezzel együtt sem zárható ki. Mivel az U19-es együttesünk is Budapesten készül, így sajnos náluk is jelentkeztek hasonló tünetek, így a keret feltöltése onnan sem megoldható – nyilatkozta a klub honlapjának Dr. Dreissiger Imre, az MTK Budapest orvosa.

A közleményben megjelentek szerint a mérkőzést április 23-án vagy 24-én pótolhatják, amennyiben az MLSZ engedélyezi a halasztást. Az egyeztetésbe természetesen be kell vonni a Haladást is.