A Szigetszentmikósi TK 2009-ben került fel az NB II-be, ahonnan egy évvel ezelőtt esett ki. A búcsú akkor is bekövetkezett volna, ha a bajnokságot Horváth Ferenccel kezdő – a szakembert hét forduló után szerződtette a Videoton –, majd Vágó Attilával hosszú hónapokon át nyeretlenül folytató, végül Tamási Zoltánnal befejező együttes véletlenül a pályán ki tudta volna harcolni a bennmaradást – ugyanis a klub nem felelt meg a II. osztályú licenc nem túl bonyolult feltételeinek. Ennek egyik oka az volt, hogy a Szigetszentmiklósnak mindössze egyetlen, műfüves pályája van, márpedig a 2016/17-es országos bajnokságokban már nem lehetett ilyen borításon meccset rendezni, és a klubvezetés még arra sem volt képes, hogy megállapodjon valamelyik egyesülettel arról, hogy bérbeveszi annak a stadionját. Már ez önmagában felvet egy csomó kérdést…
Nagy nehezen, a hiánypótlásba bekerült egy megállapodás a Siófokkal – a két város közötti távolság nagyjából 100 kilométer –, de az egykor szebb napokat (MNK döntő, bajnoki menetelés) is megélt csapat létesítményével kapcsolatos szerződést nem fogadta el a szövetség, mivel azt nem a tulajdonossal, vagyis a várossal kötötte az SzTK, hanem a használó klubbal, vagyis a BFC-Siófokkal, márpedig a szabály világosan rendelkezik arról, hogy a megállapodást kivel kell aláírni.
De volt további oka annak, hogy a klub nem kapta meg az NB II-es licencet: az SzTK Futball Kft. ügyvezetője Potoczki Tamás
37,5 millió forintos kölcsönt vett fel a cégtől, ám a hitelügylet esetében a “lepapírozáskor”, fedezetül mindössze az igazgató fizetése állt.
A licencadó bizottság firtatta is erősen, hogy miért volt szükség erre a jelentős pénzkivételre, mert ez szerintük nem volt jó hatással a gazdasági folyamatokra, ám a válasz amilyen egyszerű, ugyanolyan pofátlan volt: üzleti titok. Ezt a grémium tagjai nem fogadták el, még úgy sem, hogy a licencelési folyamat lezárására 11 milliót visszafizetett az ügyvezető és vállalta a továbbiak törlesztését is, így az infrastruktúra hiányosságai és a pénzügyi kuszaság – a Szigetszentmiklósi TK és az SzTK Futball Kft. egészen bonyolult kölcsönügyletekbe bocstákozott egymás felé – miatt nem adtak licencet a klubnak, amely így a pályán és az íróasztalnál is visszaesett az NB III-ba.
A harmadik ligából aztán nem is jutott fel első nekifutásra, még annak ellenére sem, hogy sokáig vezette a bajnokságot. A végén csak harmadik lett a gárda, amely amúgy májusban megkapta az NB II-es licencet, vagyis ha első lett volna, akkor a második ligába nevezhetett volna, de végül a harmadikból is kimarad, hiszen a nevezését visszadobta a szövetség, mivel
a klub jelentős összeggel tartozik az MLSZ-nek, s ezt a június 23-i hiánypótlási határidőig sem rendezte.
És, hogy miért érdemel ennyi szót egy középszerűnél picit jobb NB III-as csapat? Mert a Szigetszentmiklósi TK éppen stadiont épít. Nem nagyot, de nem is kicsit, éppen akkorát, hogy több százmilliónyi TAO-s forrást lehessen hozzá igényelni. Idén 717 milliót, tavaly 674 milliót hagyott jóvá az MLSZ az SZTK sportfejlesztési programjára – ez mondjuk nyilván nem mind a stadionra ment, hiszen a klubnak viszonylag komoly utánpótlása van és alkalmazottak tekintetében sem állt rosszul, hiszen az edzők mellett, az ügyvezető minden felnőtt családtagja a cégnél, vagy az egyesületnél dolgozott, még az sem volt baj, ha csak nyolc általánosa volt az illetőnek. Emellett az is feltűnő lehetett a városban, hogy több nagyértékű autót is lízingelt a klubot működtető Kft., érdekes módon mindegyiket az ügyvezető családja használta, de ez biztosan a véletlenek furcsa összjátékának eredménye.

No, de vissza a stadionra. Hosszú évek tervezése után 2016-ban elkezdődött a létesítmény kivitelezése, amely aztán tavaly nyáron meg is rekedt. Könnyű kitalálni ennek oka a pénz volt, ugyanis a megrendelő, vagyis a klub jelentős tartozást halmozott fel a kivitelezővel szemben, így a cég, amikor befejezte az első ütemet, összeszedte a szerszámait és levonult az építési területről, a második szakaszt már nem vállalta.
Eközben az SzTK állami segítséget kért és valami furcsa oknál fogva kapott is:
az EMMI 361 milliós támogatást nyújtott a beruházáshoz. „A 2011-ben beadott terv és koncepció a tárca közlése szerint mára elavult, ezért a költségvetési terv sem stimmelt, valamint az elmúlt évek esős időjárása miatt is csúsztak, mostanra már 361 millió forintos mínuszban vannak” – állt az EMMI közlésében.
Az építkezés aztán hosszú szünet után folytatódott egy új fővállalkozóval, amely egészen június 23-ig becsülettel tette a dolgát, majd információink szerint fogta magát és elhagyta az építési területet. A ma készített képünkön jól láthatóan nem dolgozik senki a területen, ám ez persze nem jelenti azt, hogy végleg vefejezték a munkát, lehet hogy csak letelt a munkaidő, vagy szabadnapos volt ma mindenki, vagy…
A szigetszentmiklósi felnőtt-labdarúgás az összeomlás szélére került. Hogy felépül-e valaha a stadion, azt nem tudni, de a történtek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy a nevezés beadása után – de még az elutasítása előtt – a klub hivatalos honlapján bejelentette: második csapat indítását tervezi a megyei III. osztályban. A fejlemények most azt mutatják, hogy ez lesz az első együttes. Az új csapat bejelentésekor azt is közölték, hogy csapatmenedzsert keresnek, vagyis még az is lehet, hogy valaki vállalja majd a felelősséget egy többre hivatott, állami pénzzel telepumpált klub működtetéséért. Mert felelősök vannak, ez nem kérdés. Azt csak remélhetjük, hogy el is kell majd számolniuk azzal, hogy mire költötték a közvagyont.
Persze ilyenkor jön a szokásos kérdés, hogy lehet-e még fellebbezni. Lehet. Ugyanakkor ez már érdemben nem változtat a helyzeten, hiszen olyan dokumentumot nehét előállítani, amely szerint a kft. időre rendezte az MLSZ felé a tartozását.
A klubnak amúgy vannak szakosztályai, amelyek jól működnek. Például a ritmikus gimnasztika, vagy éppen az asztalitenisz. Egyik sem látványcsapatsportág.
UPDATE:
Hétfőn este közeményt adott ki a Szigetszentmiklósi TK, amely szó szerint így fest:
Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat, és szimpatizánsainkat, hogy az egyesület beruházásában zajló Regionális Utánpótlás Centrum építése olyan fázisba került, amikor jelentős anyagi áldozatokat kell hoznia a klubnak, hogy a kivitelezést, – amely a szigetszentmiklósi gyerekeknek, és Önöknek épül – időre megvalósíthassuk.
Ezért a felnőtt csapatot üzemeltető Kft. tulajdonosai úgy döntöttünk, hogy minden erőforrásunkat a beruházásra fordítjuk, ezért átmenetileg megszüntetjük az első csapat anyagi támogatását, és a továbbiakban amatőrként, a megyei első osztályban versenyeztetjük első csapatunkat.
Ki kell emelnünk, hogy átmeneti döntésről van szó, amit kizárólag a fontosság mentén hoztunk meg.Döntésünket erősítette továbbá az is, hogy klubunk egyetlen – és az is műfüves borítású – pályával rendelkezik egyelőre, és amit a tavalyi évben, mint a vándor cirkuszosok voltunk kénytelenek vonulni, nem kívántuk idén is megtenni. A rosszban valami jó is legyen, ebben az osztályban tudomásunk szerint már lehet a Sport utcában mérkőzést rendezni.
Szurkolóink megértését, és türelmét kérjük, felelős döntést hoztunk Szigetszentmiklósért!
Az utánpótlás versenyeztetését az első csapattal kapcsolatos döntés nem befolyásolja, és a klub fenntartásából is jelentős anyagi támogatás mellett kivesszük a részünket.
Becz Péter, Potoczki Tamás














