Honvéd: Marco Rossi elhagyja a csapatot?

Miközben a Honvéd gőzerővel készül a Videoton elleni bajnoki döntőre szárnyra kapott egy egészen érdekes hír.

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a kispestiek sikeredzője a szombati találkozóval be is fejezi a budapesti pályafutását és nemcsak csapatot, hanem országot is vált, a jövőben a szlovákiai Dunaszerdahely vezetőedzője lesz. Ennek lényegében semmi akadálya, hiszen az olasz szakember szerződése lejár és egyelőre nem érkezett hír arról, hogy megegyezett volna folytatásról.

Az ügy pikantériája, hogy a DAC jelenlegi szakvezetője László Csaba, akivel jól szerepel az együttes – hogy mást ne mondjunk még a Slovan ellen is győzött a gárda. A helyzetet még inkább árnyalja, hogy Szlovákiában is szombaton ér véget a bajnokság és László Csabának is lejár a szerződése. Úgy tudjuk a DAC elnöke azt mondta a szakembernek, hogy vasárnap tájékoztatja őt a jövőjét érintő kérdésekről.