Előbb játszik a Vasas a Szusza-stadionban, mint az Újpest?

Arra kell készülnünk, hogy a március 4-i Újpest–Ferencváros derbit Kecskeméten rendezik majd, legalábbis erről beszélt Gyarmati Eszter klubigazgató a minap a DigiSport reggeli műsorában. Mint arról korábban írt az Újpest Figyelő blog, a Szusza-stadion felújítását végző cég levéllel fordult a Nemzeti Sportközpontokhoz, mint a munkálatok megrendelőjéhez, amelyben beszámolt arról, hogy nem tudja átadni a munkát, mert nem áll rendelkezésére a stadion beléptetőrendszerének hardvere, amelyet az Újpest FC szereltetett le és őriz azóta is – ennek körülményeire később még visszatérünk.

Az ügyben több alkalommal kérdezték a szurkolók Wintermantel Zsoltot, Újpest polgármesterét, aki a közösségi oldalán foglalta össze véleményét a stadionberuházással kapcsolatban.

A helyzet nem túl bonyolult, bonyolulttá az érdekelt vagy inkább érintett felek nem nyílt és nem őszinte hozzáállása teszi. Előre bocsátom, hogy amit ide most írok, az az általam ismert információk alapján összerakott helyzetkép. Fenntartom a jogot a tévedésre, így mindenki tekintse véleménynek.

Ahogy írtam már számtalanszor, mi is megérdemelnénk egy új stadiont. Ehelyett kaptunk egy kb. nyolcszázmillió forintos felújítási lehetőséget. Ezt a felújítást a Nemzeti Sportközpontok megbízásából egy közbeszerzésen nyertes cég végezte el. A stadion mind a mai napig állami tulajdon és a vagyonkezelője a Nemzeti Sportközpontok. Az UTE törvény által kijelölt vagyonkezelő lesz, de az átadás még nem történt meg számára. Az elvégzendő munkálatok belső tartalmát a legjobb tudomásom szerint az NSK egyeztette mind az FC-vel mind az UTE-val. Ez az összeg csak apróbb kozmetikázásokra elég, új mosdók, felújított és több büfé, átalakított VIP rész és a kialakítandó fej épület, illetve a hazai és vendég szektor megcserélését tartalmazta. A felújítás során előre nem látható akadályok miatt többször történt határidő módosítás. Ezek részletes műszaki tartalmát nem ismerem, de mégis azt gondolom, hogy ebben szándékosság nem volt.

A munkálatokat a vállalkozó november 22-én készre jelentette. Hiba lista alapján a hiányosságokat javította és a műszaki átadás műszakilag a múlt héten megtörtént.

Információim szerint a papírmunka zajlik. Jelenleg egyetlen hiányosság van, hogy nem működik tökéletesen a biztonsági/beléptetőrendszer melyet az FC szerelt le a munkálatok megkezdése előtt, mivel ez az MLSZ-el való szerződés alapján az ő feladata. Úgy tudom, hogy az UTE, mint kijelölt vagyonkezelő, azt az ajánlatot tette az FC-nek, hogy mindazon részét a stadionnak használhatják, amit eddig is használtak. Ezen felül felajánlották hogy a fej épület bizonyos részét is megkaphatja használatra az FC. Úgy tudom, hogy az FC viszont mindent akar, még annak a műfüves pályának a részleges használatát is, amit az UTE újított föl pályázati pénzből, melyhez az önrészt az önkormányzat biztosította. Teszem hozzá korábban személyes ígéretet tett Roderick, hogy az önrészt Ő fogja kifizetni. Ebből egyetlen fillért sem teljesített. Számos egyéb rendezendő kérdés van, például a vagyonkezelői díj megfizetése, illetve az üzemeltetés részleteinek tisztázása, de azt gondolom hogy megfelelő hozzáállás mellett ezeket simán lehetne rendezni.

Véleményem szerint, az FC a beléptető rendszerrel most azért húzza az időt, mert ezzel a helyzettel zsarolni próbálja mind az NSK-t, mind később majd az UTE-t, hogy minél jobb szerződést köthessen. Az Újpestnek a szezon végéig van játéklehetősége Kecskeméten, a Vasasnak viszont nincsen. Ezt az MLSZ és az NSK viszont meg akarja oldani, és a Szusza-stadion adekvát megoldás lehetne. Tudom hogy ennek érdekében mindent elkövetnek, hogy a beléptetőrendszer alkalmas legyen mérkőzések megrendezéséhez. Szintén úgy tudom hogy az NSK és a Vasas közösen fogja kérni a pálya minősítését, hogy a Vasas ott játszhasson, már akár az első, idézőjelben hazai mérkőzésükön.

És ha ez így lesz, az Újpest meg marad Kecskeméten, akkor arra valakinek választ kell majd adnia! Azt már láttuk, hogy a belga tulajdonosnak a szurkolók mennyire számítanak, lásd, mikor belengette a zártkapus mérkőzések lehetőségét a szurkolói magatartás miatti büntetések kapcsán.

Fura kép: miközben a Vasas használja a Szusza Ferenc Stadiont „hazai” pályaként, addig az Újpest Kecskeméten rendezi a meccseit.

 

 

És akkor térjünk vissza a beléptetőrendszer darabjaira, amelyet az Újpest FC szereltetett le és tárol azóta is.

Kaptunk egy képet arról, hogy ez most éppen milyen állapotban és hol van. Ehhez nem kell kommentár.

Kamerák a lelátó alatt...
Kamerák a lelátó alatt…