„Hónapok óta hitegetnek a klubnál azzal, hogy megkapom a fizetésem, de nem teljesítették a szerződésben vállalt kötelezettségüket, csak ígérgettek – mondta az 1998-ban az Újpesttel bajnoki címet is nyerő szakember. – Eddig tartott a türelmem, azonnali hatállyal felmondtam és az MLSZ-ben is jeleztem ezt a helyzetet. ”

Várhidi Péter tavaly szerződött a klubhoz szakmai igazgatónak, de a bajnokság hajrájában már ő ült a kispadon is és az addig a középmezőnyben szereplő, csalódást keltő csapat hétből hét meccset meg is nyert vele.
Az NB III Nyugati csoportjában szereplő klubot az elmúlt hetekben több alkalommal is megbüntette a Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága. Portilla Rodrigez Cristiannal szemben elmaradás miatt kétszer, a Georgios Pelagias és Csemer Gyula fizetésének átutalása is feledésbe merült, így miattuk egy-egy alkalommal büntette a testület a klubot, amelyet akár az átigazolási időszakból is kizárhatnak. Lehet, hogy az anyagi nehézségek már a szakmai igazgatót is elérték.
A Tatabánya az NB II-ből nyáron kiesett Ajka elleni 2–2-s döntetlennel kezdte a szezont, akkor még Várhidi Péter ült a kispadon.
A tatabányai labdarúgással kapcsolatban a kemsport.hu közölt egy cikket „Több tíz millióval tartozik az olasz tulajdonos” címmel. Ez lényegében a városi önkormányzat közleménye, ami arról szól, hogy a Massimiliano Caroletti vezette cég adósságai meghaladják az 50 millió forintot.
„A patinás klub jövője azon múlik, miként fogja teljesíteni a szerződésben vállalt kötelezettségeit az új tulajdonos. A város továbbra is elkötelezett a sport és benne a futball támogatása iránt, a megállapodásban foglaltak értelmében, az utánpótlás és az infrastruktúra fejlesztése mellett az NB III-as klubot is támogatja, de ennek feltétele a jelenleg átláthatatlan gazdálkodás rendbetétele.”
Káosz…














